1.

Történetem akkor kezdődik, amikor Jack Sparrow kapitány nem volt még a félelmetes Fekete Gyöngy kapitánya.

Egyedül hajózott, de sajnos sokszor úgy adódott, hogy hajói (mert több is akadt belőlük), sajnálatos módon egyre-másra elsüllyedtek.

Egy idő után, emiatt az átok miatt földönfutóvá lett, és céltalanul bolyongott a világban. Így jutott el Velencébe, ahol az egyik hercegi család özvegye, egy furcsa és veszélyes „vállalkozáshoz” keresett öngyilkos bolondokat: elveszett lányát kell felkutatni.

Jack nem sokat tétovázott, hiszen busás összeg volt a tét, és egy gyönyörű hajó is a jutalomhoz tartozott.

Amikor a szolga az asszonyság elé vezette a furcsa utazót, annak kikerekedett a szeme.

-         Ez az ember lenne lányom megmentője? Hiszen bűzlik a rumtól, és olyan, mint egy csavargó. Hát nem akad egyetlen férfi sem a világon, aki kész szembenézni a veszéllyel?! – sóhajtott fel elkeseredetten a hölgy.

Jack a szolgához fordult:

-         Bocsáss meg cimbora, de a „csavargó”, és a „bűzlik rumtól” szavakat rám vagy rád értette? – nézett értetlenül.

-         A történet a következő: – kezdte a hölgy – pár héttel ezelőtt a lányom, teljesítve megboldogult atyja végakaratát, elindult a Merion könnye nevű hajóval India felé, ahol a számára kijelölt herceg várta volna őt, ennyit tudunk, de….

-         Elnézést hölgyem, nem kérhetnék egy üveg rumot, úgy kiszáradtam a hosszú úton, és….- nézett kérőn Jack a hölgyre.

A hölgy felállt és így folytatta a történetet:

-         …de pár nappal ezelőtt egy futár érkezett egy levéllel, amelyben az állt, hogy lányom nem érkezett meg, és a herceg magyarázatot követel.

Végigsimította fényes ruháját, majd lassan egy kép felé lépdelt.

-A maga feladata lesz megtalálni, és Indiába kísérni a lányomat! – emelte fel a hangját a hölgy.

Jack a képre nézett. Egy halovány arcú, szőke fürtös, büszke kék  szemű 18 éves lány nézett vissza rá.

-         Hát láttam már szebbet is! – mormogta Jack.

Az asszony rávillantotta sötét szemeit.

-         Kapitány úr a rendelkezésére bocsátom a híres-neves Argoz nevű hajót, továbbá 300 aranyat. De ne felejtse, a feladata megtalálni, és Barisal királyságába szállítani a lányomat! Továbbá még 1500 aranyat adok, ez a váltságdíj vészhelyzet esetére.

-         Jack Sparrow sosem felejt, elviszem épségben (és itt a képre pillantott) a lányát. Merre is van az ajtó?

A szolga kivezette a támolygó Jacket. Az asszonyság egyedül maradt a szobában.

-         Maria, gyere ide gyorsan, és nyisd ki az ablakot! Minden bűzlik a rumtól.

2.

Jack azzal küldte el Mr.Gibbset legénység után, hogy csakis bolondokat hozzon, így nemsokára már egy csapat őrült tolongott a hajón.

Mielőtt azonban a hajó elindult volna, 3 ember jelent meg a fedélzeten, és követelték, hogy hadd csatlakozzanak a küldetéshez.

Egy indiai forma fiú, egy kínai aggastyán, és egy fiatal lány vörös kalappal a fején.

-         A híres Jack Sparrow kapitányhoz van szerencsénk? – kérdezte a lány.

-         Úgy érzem, már hallott rólam kedvesem. Remélem, csupa jókat! – kezdte a társalgást a kalóz.

-         Csupán azt hallottam, hogy Ön a hét tenger legnagyobb bolondja! – rántotta meg a vállát a lány.

Jack körbenézett:

-         És ki mondja azt, hogy bolond vagyok?

-         Főleg a nők, de  ha jobban meggondolom, mindenki! – mondta a lány.

Jack egész közel hajolt a lányhoz úgy, hogy az már érezte a belőle áradó rum szagát. A lány akarva-akaratlanul elpirult.

-         És maga hogy gondolja? – kérdezte Jack, miközben kicsiny bajuszát pödörgette.

-         Egyetértek az emberekkel! – nézte a lány a földet.

-         Nos, elég bolondnak tartja magát ehhez az úthoz? – kérdezte Jack.

-         Igen, vagyis nem! – habozott a lány.

-         Köszöntöm az Argoz fedélzetén, a maga feladata lesz a rum felszolgálása a kapitányi lakosztályban! Mi a neve kicsi lány?

-         Diana Bandit uram! – felelte hetykén a lány.

-         Nos, Miss Bandit remélem mostani kapcsolatunk később mély barátsággá fejlődik.

Ezután a fiúhoz, és az aggastyánhoz fordult.

-         Maguknak marad a krumplipucolás, és a fedélzet rendbentartása! Mi a neve tengerész? – kérdezte Jack.

-         John Wyllys uram! – felelte a fiú, miközben zöld szemével végignézett a hatalmas hajón.

-         Nos, Mr. Wyllys, hozzá is kezdhetnek a munkához! – mondta a kapitány majd az épp egymással beszélgető Gibbshez és a lányhoz fordult, de nem szólt bele a beszélgetésbe.

- Már éppen két hete hajóztunk, amikor Pico de Teide-nál 6 embert vettünk észre a vízben, és mi bolondok felvettük őket a hajóra.

Aznap este 8 emberem meghalt, egyik matrózom szívét a szemem láttára vágták ki. Higgyék el uraim, maga az ördög az a nő!

-         Mi a neve annak a nőnek? – kérdezte egy szurtos képű kalóz, aki éppen a kötéllel bajlódott.

-         Azt hiszem, Kristin Crokk a neve. Cirmos szemében gyűlölet lángol. Két hosszú kardot hord, és feketébe van öltözve.

-         Utasok nem voltak a hajón? – kérdezte Mr. Gibbs.

-         De egy lány (és itt az indiai fiúra Wyllws-ra nézett), egy gyönyörű szőke hajú lány. Neki semmi baja nem esett! – mondta Diana.

-         És nem próbált meg védekezni? – kérdezte egy tengerész.

-         De igen. Sokáig kardoztunk, végül fejbevágott a kardjával, és bedobatott a vízbe! – mondta Diana, és leemelte a vörös kalapját. Homlokát egy óriási seb „díszítette”.

-         És van valamiféle kincs azon a bárkán, illetve hajón? – vette át a szót Jack.

-         Úgy 10-20 zsák arany, és egyéb csecsebecsék, és ha jól hallottam valamiféle kincsről beszéltek Maseru szigetén. – mondta a lány.

Jack nem szólt semmit, de látszott, hogy valamin elgondolkodott, már ha voltak ilyen pillanatai. Kisvártatva felmorajlott a kapitány öblös hangja.

Felhúzták a vasmacskákat a vitorlák megfeszültek az erős szélben, és az Argoz elhagyta a part menti kikötőt.

3.

Most egy kissé elkanyarodok a történettől, és inkább Kristin Crokkról szeretnék egy keveset írni. Nagyon keveset tudok róla.

Igen elcsodálkoztam, amikor meghallottam a nevét.

Egy kalóz, ráadásul egy nő, hogyan tarthatott fegyelmet a hajón, nem tudom.

Annyit hallottam, hogy kegyetlenül bánik az árulókkal, és sokszor a saját legénysége is gyáva kutyaként remeg a neve hallatán.

 De most térjünk vissza az Argoz fedélzetére.

Már jó két hete hajóztak a szárazföld közelében, de ez alatt a két hét alatt nem történt semmi, hacsak azt semmiségnek vesszük, hogy elfogyott az élelmük.

A nap forrón tűzött, és már a rumból is kevés volt.

Kérdezhetnéd kedves olvasó: mért nem hajóztak ki a partra élelemért és vízért?

Nos, a kannibálok miatt.

Lobitónál már olyan nagy volt a legénység szomjúsága és éhsége, hogy dacolva a veszéllyel mégis elindultak élelmet keresni.

Élelmet  csak valamennyicskét találtak. Annál több fényes szikrázó kövecskét: gyémántot. Jack rögtön gyémántfelderítő akciót szervezett.

Egyre beljebb és beljebb hatoltak a sűrű bozótban, egészen addig, amíg vagy 50 koponyanyakláncos bennszülöttel nem találkoztak.

Persze senki sem értett a nyelvükön, kivéve John Wyllyst. Ő tudott egy kicsit a nyelvükön. Akkor tört ki nagy nevetés (főleg a bennszülöttek körében), amikor Jack kézzel-lábbal próbálta elmutogatni, miért jöttek.

- Mi jönni enni, és fényes kavics, adni nekünk enni és kavics, és akkor nem ölni meg! – ismételte el vagy 20-szor ezen szavakat, míg a faluba nem értek.

A faluban egy nagy kövér ember volt a főnök, aki aznap este hatalmas vacsorát rendezett a vendégek tiszteletére. Jack magához szólította embereit.

-         Mr. Wyllys, miután sikeresen hülyét csináltam magamból, és kiderült, hogy Ön ért ezen a furcsa  nyelven, arra a következtetésre jutottam, hogy jobb, ha Ön beszél ezekkel az emberekkel.

Mr. Wyllys rögtön elment társalogni a bennszülöttekkel, kis idő múlva azonban visszatért.

-         Kapitány úr a törzsfőnök kijelentette, hogy törzse teljes bizalmát élvezzük. Nem fognak minket megenni, sőt magának adja legnagyobb kincsét.

-         És mi az? Arany, gyémánt? – kérdezte Jack.

-         A lányát fogja magához adni. – mondta Mr. Wyllys.

-         És melyik szépséget? – kérdezte nyugodtan Jack, miközben három mosolygó lányra mutatott.-Nekem akármelyik megfelel. – mondta nevetve.

-         A törzsfőnök azt mondja, ez a 3 liba nem érhet fel az ő kis kincsecskéjével. Mindjárt kihívja őt a kunyhóból! – mondta Mr. Wyllys.

-         Már alig várom, hogy megismerjem. – dörzsölgette Jack boldogan a tenyerét.

De mosolya hamar eltűnt, amikor meglátta, hogy a kunyhóból egy kopasz kövér hölgy lép ki, és nevetve fut felé. Jack hátrálni kezdett, és elbújt Diana háta mögé. De még ekkor sem veszítette el a fejét.

-         Nagyon hasonlít! – mondta a lány apjának, aki nevetve bólogatott.

Jack félreráncigálta Mr. Wyllys-t:

-         Miért kell elvennem ezt a lányt? Nem vehetné el maga vagy Mr. Gibbs? – kérdezte Jack.

-         Nem uram. A főnök azért is ragaszkodik a házassághoz, mert maga hasonlít legjobban az egyik istenükre. – magyarázta a tolmács.

-         Hát igen mindig is tudtam, hogy a kinézetem olyan, akár egy istené. És melyik istenre hasonlítok? Talán a háború istenére? – kérdezte Jack miközben szélesen mosolygott, és a ruháját simogatta.

-         A törzsfőnök azt mondja, legjobban a pávián istenre hasonlít…

-         Ne is folytassa! Fiúk, még ma este el kell hagynunk, ezt a helyet, a saját érdekemben! – mondta Jack.

Miután sikeresen elhagyták a szigetet, Jack egy kis szabadidőt adott a legénységnek Port Elizabeth-ben. Itt jó két hetet töltöttek, mire elfogyott az összes pénzük, ráadásul Jack a váltságdíj nagy részét rumra költötte.

4.

Tehát utazóink elhagyták Port Elizabeth-tet. Ezután viszontagságos napok következtek, amelyekről remélem, megbocsátod kedves olvasó, nem írok.

Hosszú utazás után végre feltűnt a Merion könnye.

Egyesek azt állították, hogy jobb, ha most támadják meg az ellenséget, de Jack inkább másnapra halasztotta a támadást. Ezen a napon Mr.Wyllys volt az őrszem. Egy szem csillag sem volt az égen, mindent elborított a tejfehér köd.

-         Már rájöttem Lin Fu-fordult a kínai aggastyánhoz-, hogy ez a Jack Sparrow, olyan mint egy patkány. Mindig csak a saját bőrét menti!

Azt tudni kell, hogy Wyllys is az azonnali megtámadás terve mellett volt, de az ő miértjét később megértheted.

Lin Fu arca felragyogott:

-         Én arra jöttem rá gazdám, hogy bolondnak látszik, de ő a legravaszabb kalóz az egész világon!

-         Szerintem bolondnak látszik, és az is! – sóhajtott Wyllys. De most hagyjuk Sparrow-t! Fontosabb nekem Silencia Coruscare testi épsége. Bent raboskodik a Merion könnyében. Muszáj tennem érte valamit, és meg is teszem, már csak kötelességből is.

-         Mit szándékozik tenni uram? – kérdezte Lin Fu.

-         Egyszerű. Megmentem. Más úgyse fogja kiszabadítani.

Lassan csónakba ült, majd óvatosan, hogy minél kevesebb zajt csapjon, evezni kezdett a Merion könnye felé. Lin Fu nem kiáltott utána. Az évek során, melyeket gazdája mellett töltött, rájött, felesleges. Gazdája mindig a maga feje után megy. Úgy félórányi evezés után a fiú elérte a hajót. Wyllys lassan felmászott az ürességtől kongó fedélzetre, és a kapitányi lakosztály felé vette az irányt. Feltűnt neki egy magányos kis szoba, ahova  óvatosan belépett… De megbánta. Ájultan rogyott össze. No, nem kard vagy más fegyver láttán, csak az arcát ért „gyengéd” ütéstől.

Pár perc múlva az éles fájdalom mellett, egy fiatal lány is feltűnt neki.

-         Jó ég! Hát ezt érdemlem? – próbált feltápászkodni Mr. Wyllys.

-         Nem, nem ezt érdemli! Belátom, igaza van, inkább a nagyobb lábost kellett volna használnom. – mondta a lány, majd amikor látta, hogy a fiú nem akarja bántani, megpróbálta felsegíteni.

A fiú végignézett a lányon. Vérbeli kisasszony, szőke göndör haja csigákban omlott a vállaira. A fiúnak feltűnt a lány tündöklő kék szeme.

-         Ha jól gondolom, maga Miss Coruscare. – állapította meg a fejét fogó Wyllys.

-         Igen, én vagyok az! – mondta a lány. -De maga kicsoda?

-         Én jöttem a megmentésére. – válaszolta Wyllys.

-         Fölösleges volt. Előbb- utóbb úgyis kiszabadultam volna! – mormogta a lány fennhéjázva. Nem magát vártam. Egy bizonyos Juszuf Mavramort. Bíztam benne, hogy ő jön értem. Tudja, ő a jegyesem, és azt hittem, ő fog kiszabadítani személyesen. Magát küldte?

-         Nem, nem engem küldött! Mit mondott, hogy hívják? – kérdezte a fiú elgondolkodva.

-         Óh, hát akkor biztos elfelejtett, vagy lehet, hogy azt szeretné, ha meghalnék!?

-         mondta elkeseredve Silencia.

-         Nem kisasszony. Biztosíthatom, Juszuf úrfi nem felejtette el! – mondta nevetve a fiú. Sőt, azt se szeretné, ha meghalna.

-         Honnan tudja ilyen biztosan? – kérdezte a lány.

-         Onnan, hogy én vagyok az. Tudja, nem akartam magát megrémíteni, csak olyan rég hallottam már így a nevem, hogy már el is felejtettem. No, nem azért, mert bolond vagyok, csak már régóta használom a John Wyllys nevet.

Tehát ő volt a herceg. Silencia elismerően nézett végig a fiún.

Rosszabbra számított. Egy öreg emberre. Ehelyett ott állt előtte egy fiatalember, aki igen helyes, és ráadásul kedves volt.

A herceg nem lehetett több 19-nél, a haja fekete volt, és rövid egyenes, de ami a legmegnyerőbb volt rajta, az a zöld szeme.

A hercege őszinte csodálattal nézett a lányra, később már szerelem ragyogott a szemében.

Silencia elmesélte, hogyan került csapdába. Mesélt családjáról, a hosszú várakozásról, de főképp Kristin Crokkról.

5.

Másnap reggel Kristin Crokk kapitány elé vezették a két foglyot.

Silencia hiába magyarázta el 50-szer Juszufnak, hogy jobb, ha magára hagyja, Juszuf mindenáron mellette akart maradni.

Hiába, a szerelmes férfi nem ismer határokat. Juszuf elhatározta, hogy nem futamodik meg a veszélytől, legyen az bármekkora is.

Pár órával később az Argoz és a Merion könnye legénysége már farkasszemet nézett egymással.

Az ágyúkat még nem vontatták elő, Jack és Kristin Crokk az átkiabálásos módszert alkalmazta.

-         A váltságdíjat! – mondta Kristin.

Később kiderült Kristin kerülni akarja a mellébeszélés minden formáját, ezért beszélt ennyire szűkszavúan.

Jack Dianahoz fordult:

-         Miféle váltságdíjról beszél? Van váltságdíj? Nem költöttük el?

Diana helyett Mr. Gibbs válaszolt, a lány egyébként se tudta volna a kérdésre a megfelelő választ, így csak a vállát rángatta.

-         Uram, az összes pénzt italra költöttük! Semmi nem maradt abból a pénzből. – mondta falfehéren Mr. Gibbs.

Jack nyugodtan nézett maga elé, majd pár másodperc múlva homlokráncolva nézelődött a hajó romjai körül.

-         Hol van a pénzem Sparrow? – kérdezte Kristin ordítva.

-         Pénz? Miféle pénz? – értetlenkedet Jack.

-         A pénzem. A váltságdíj, amit ezért a két átkozottért kapnék! – üvöltött Kristin.

-         Hát a pénz… A pénz az elfogyott! – mormogta maga elé Sparrow.

(Ezen mondatot mindkét hajón hallották.) Ezután kínos, halálos csend következett. Kristin csendesen állt, keze a kardját simogatta.

-         Az összes pénzt elittátok? – kérdezte felháborodottan Silencia.

Szép kis mentőakció, mondhatom!

-         No, nem az összeset, egy része…. – kezdte a magyarázkodást Sparrow.

-         Nem akarom hallani! – rázta a fejét Silencia.

Jack most a kapitányhoz fordult:

-         Követelem…- kezdte a beszédjét Jack.

-         Mit, a lányt, vagy a fiút? – kérdezte dühödten Kristin.

-         Nem. Velük csinálj, amit akarsz! Ha  ajánlhatom, a lányt fojtsd vízbe, a fiút meg akasztasd fel! – mondta a kalóz.-Nekem csak egy dolog kell. Az iránytűd!

-         Elég az ostobaságokból! Tűz! – adta ki a parancsot Kristin.

Jack Dianahoz fordult:

-         Úgy tudtam, ezen a halászbárkán nincs ágyú!

-         De van, csak nem szoktuk használni! – mondta Diana nyugodtan.

-         Hát ők fogják használni, van egy ilyen érzésem. – mondta Sparrow.

Az első ágyúgolyó közvetlen Sparrow feje felett húzott el, így, ha kedvenc kalózunk nem húzza le a fejét, minden bizonnyal már fej nélkül néz szembe a következő kalanddal.

-