Elizabeth sikoltva ült fel, félórával azután hogy elbóbiskolt a széken. Igen, éjszaka nem túl sokat aludt…

-Mi a baj? – kérdezte aggódva Will.

-Semmi, csak… rosszat álmodtam.

„Persze, mert te már szinte ébren is Jackről álmodsz…”- gondolta keserűen.

-Mit? – kíváncsiskodott Barbossa.

-Hát… a Bolygó Hollandiról álmodtam. Jack és az a kislány is szerepelt benne. A kislány…

-Leia- szakította félbe Tia.

-Igen, ő. Szóval Leia egy másik gyereknek mesélte a történetünket, miszerint nekem ugye Will a vőlegényem, és hogy odaláncoltam Jacket az árbocrúdhoz…

-Mi? – kapta fel a fejét Gibbs, mire Elizabeth szégyenlősen lesütötte a szemét.

-Ezt eddig is tudtuk. Tovább? Ezért kellett sikoltozva felkelni? – sürgette Will.

-Hát… Will, ugye te is láttad, hogy csókolóztam Jackkel? – a legénység megint elcsodálkozott, de Will csak bólogatva sürgette Lizt.

-És azok után Jack azt mondta, hogy csak játszottam vele, kihasználtam, és összetörtem a szívét. Én meg arra gondoltam, mi van, ha a való életben is így gondolja. És ezen nagyon kiakadtam, mert… mert…

-Mert szereted – segítette ki Will, mire Lizzy megtörten bólintott. Barbossa megszólalt:

-Bármennyire is fáj, nem álom, hanem valóság. Leia tegnap éjszaka elszökött, és a Bolygó Hollandi felé tartott. – Lizzy leroskadt a székre, és a kezébe temette az arcát.

Eközben a Bolygó Hollandin…

-Ugyan már, ez hülyeség! Én Lizzyéktől jövök, és látszik rajta, hogy bánja, és vissza akar kapni! – Leia már egy ideje győzködte Jacket, de az hajthatatlan volt.

-Csak meg akarsz vigasztalni. Aztán nevettek majd rajtam, mert kalóz létemre elérzékenyültem. Pedig nem ilyen szoktam lenni – bizonygatta a kapitány.

-Oké, elhisszük. – mosolygott mindent tudóan Leia.

-Persze. Úgyse hiszitek el.

-Hát, ha ennyire bizonygatod, talán meggyőzöl, hogy mégse hiszem el… - somolygott a lány.

-Fenébe… akkor csak fokozom, hogy nem hiszed el?

-Olyasmi… - a két gyerek már nevetett.